Cégünk 2000 őszén alakult egy belvárosi lakásban több tehetséges fiatal lázas készülődésében. Azóta persze számos dolog megváltozott, letisztult a tulajdonosi struktúra, kialakult jelenlegi működési rendszerünk. Tény azonban, hogy mindenki előtte már ebben a szakmában szerezett tapasztalatokat nagy multiügynökségeknél. Éreztük azonban a multi lét hiányosságait, a béklyót jelentő struktúrát, a tehetetlenségből adódó lassú mozdulást és a folyamatosan jelen levő pénzközpontúságot. A kreativitást elnyomta a szervezeti adminisztráció, így lépnünk kellett. Ennyi év távlatából is jól döntöttünk.
Elsősorban nyomdai produkcióval foglalkoztunk a kezdetekben, szerződött partnereinkkel mindig megtaláltuk a leggyorsabb és legolcsóbb megoldást. Minőségi munkánkat dicséri, hogy számos partnerünknél minősített beszállítói státuszban vagyunk, ezáltal évről-évre hosszabbított szerződésekkel rendelkezünk.
2002 óta saját grafikai stúdiót is alapítottunk, mivel igény merült fel gyorsabb ügyfélkiszolgálásra, ráadásul partnereinknek megtetszett fiatalos és kreatív munkamódszerünk. 2003-ban forgattuk első reklámfilmünket és még azévben megjelentünk a piacon képzési tréningünkkel.
2005-ben egy világújdonságot jelentő POS eszköz, a zeroGravity európai képviseletévé váltunk, mely az Arany Lollipop díjat is elnyerte, a leginnovatívabb termék kategóriájában.
2007-ben szakmai befektetőkkel közösen megalakult a psLarsson media, mely modern médiamegoldásokkal áll a partnerek rendelkezésére.